Az egyik legfontosabb kérdés: Hogy csatlakoznak vissza a gyerekek a hagyományos iskolai rendszerbe például egy költözés esetén?

Minden évben a NAT-tal párhuzamosan haladunk. A diákok érdeklődési köreinek, az alapelveinknek, missziónknak és az aktualitásoknak megfelelően azt bővítjük ki. Célunk, hogy a gaudiumosok igazi tudásra tegyenek szert nálunk. Így ha az 5. évfolyamot velünk töltötte egy gyermek, de a hatodikat már -például egy költözés miatt- máshol kell járnia, akkor sem lesz gondja az átállással, sőt. Hiszen Ő nem a rövidtávú memóriájába helyezett információkkal teljesítette ügyesen az évet, hanem rendszerben látja a dolgokat, amibe minden  további újat csak még könnyebben helyez el.  

Ráadásul már az első évben kiemelt helyen szerepel nálunk a gondolkodás és a tanulás tanítása, valamint az önismeret, az együttműködés és az önkifejezés fejlesztése, amik nagy segítséget jelentenek a további tanulmányokban.


Milyen csoportok indulnak?

A Gaudiumban egyetlen csoport lesz a 2019/20-as tanévben 5. osztálynak megfelelően.
A tervezett csoportlétszám maximum 12-15 fő.
Ezt a csoportot terveink szerint az érettségiig visszük.

Ha van kellő számú érdeklődő, akkor a következő években is tervezzük az 5. osztály elindítását, de a cél mindig a minőség lesz, nem a mennyiség. A minden napra kidolgozott pedagógiai tervünk nagy érték, amit a későbbi évfolyamok is használhatnak. 


Hol tanulnak a gyerekek?

Mindenhol. :0) A strandon, egy múzeumban, egy erdei tisztáson... A bázis egy lakás lesz Balatonfüreden a buszpályaudvar és a vasútállomás közelében .


Hogy lehet váltani az általános iskoláról a tanulócsoportra?

A tanulócsoportba felvételt nyert gyerekek magántanulói státuszba kerülnek. Természetesen segítünk abban, hogy kinek melyik fogadóiskola lenne ideális és hogy mi ennek a folyamatnak a menete.
Magántanulóként évi két alkalommal vizsgáznak a gyerekek (félévkor és a tanév végén); a vizsgákra a tanulócsoportban felkészülnek.